2010. április 30., péntek

A sávokról

A Picasa galériában valami miatt a mixer széles képe kicsiben jelenik meg, így nem igazán látni a részleteket a konzolon, ezért most feltöltöm ide is hátha itt kinagyítható marad teljes méretben.

A keverő (console) elején midi inputok vannak, próbálkozások is, ezért van 3 féle dobsampler, amiből végülis csak az egyiket érdemes használni, az EzDrummer-t. Vannak billentyűsávok, illetve a Kontakt nevű samplerben van 2 basszusminta. Basszussampler van még egy, de az nem igazán jó. A samplerekről és szoftveres VSTi hangszerekről annyit, hogy a szintik és dobsamplerek jók, a basszus már nem annyira, talán még a vonósokat lehetne használni de arra van szoftveres szintetizátor is. A Cakewalk által kiadott Studio Instrument (SI) cxsomag 4 hangszere nem túl jó, talán a vonósok használhatóak, de a zongora az borzalmas, a dobsampler is (amin azért csodálkozom), a basszusgitárnál pedig jobbak a hangmintáim.

Nézzük a konzolt (katt-ra nagyobb, 5288px széles):


A midi input sávok nagy része tehát ebben az esetben fölösleges, az EzDrummer és a Kontakt működik, de lett volna haszna a billentyűsávoknak is ha olyan a dal vagy lett volna a koncerten valóban billentyűs :). A midi sávokhoz az alapanyagot a GuitarPro elektronikus kottáiból vettem, és ez lett átalakítva úgy hogy ritmusban és látványra szinkronban legyen a dallal és a filmmel. A Midi import után a fölösleges trackeket (gitárok, ének) letöröltem, és próbáltam az eredeti tempót belőni a programban (sajnos hullámzott a koncert tempója így ezt nem mindig lehetett pontosan megállapítani). Az EzDrummer midi dobját sávokra osztottam hogy legyen külön a minden dobmikrofon, így kaptam 7 sávot, nem felhasználva a terem reverb sávját mert azt én adtam hozzá utólag egy fx buszon. Bár a 8-as Sonar-ban nem kötelező a midi sávok alá külön audió sávot rendelni, mivel még a korábbi verzióban kezdtem el, a midi sávok hangszer kimenetét egy-egy audió sávra vezettem, erre kerültek az effektek is. Nagy méretben látszik a konzolon milyen midi inputokat próbáltam ki:
- Battery Tama Rockstar hangmintával, ez nem rossz, de kevés és nehézkes, maga a sampler pedig igen jó.
- EzDrummer DFH hangmintával (ez túl nagy volt ide, eleve egy kisebb dobszerkón ment a koncert) de egy studiós munkához egyszer ki fogom próbálni.
- EzDrummer pop/rock hangmintával, ez elegendő volt és a minősége is remek.
- 4 db SI (Studio Instruments) hangszer, elég rosszak, törölni fogom őket, talán a vonós jó valamire.
- SuperQuartett, elég jó, 4 hangszer egyben, dob, billentyű, basszus és gitár, néha használom.
- 3 billentyűs hangszer, Korg M1, FM7 és Sytrus. Nagyon jól szól mindegyik, kicsit sok, de ha keresgél az ember megtalál bármit ezekben egyenként is.
- Kontakt2 sampler, 2 basszusgitár hangmintával amik csak a lecsengés hosszában különböznek.



A midi inputok után a midi sávok audio kimenetei következnek (ezt meg lehetett volna spórolni), de mivel pár próbálkozást elvetettem, itt is van néhány fölösleges sáv, mint az elején rögtön a Battery sampler sávjai (és insertjei). A Battery után (18-as track) az EzDrummert DFH hangmintájához van egy audió sáv, itt egyben van az egész, ha használnám szétbontanám részekre mint ahogy a pop/rock hangmintát is szétbontottam. A 19-es track az Ezdrummer teremhangzásának sávja, de ezt kikapcsoltam, majd utána jönnek sávonként a sampler mikrofonjai 20-26-ig. A 17-es tracken nincs input, de ezen lenne az előbbi dobsampler egy darabban ha nem bontottam volna szét sávokra. Így is kipróbáltam, de külön bontva jobb.



A következő track is csak kísérlet volt, az SI Drumkit csatornája, ezt a samplert nem lehet sávokra osztani, és nem is szól jól. A működő EzDrummeres dobsávok közül csak a pergő mikrofonja megy egy insert-el a drum reverb bus-ra, azt a sáv tetején lehet látni. A következő sáv a basszusgitár (Kontakt) sávja, ez is megy egy effekt sávra amin reverb van a gitárokhoz. A sávok tetején az inserteket és az effektezést érdemes figyelni, az alján pedig hogy a sáv melyik buszra van kivezetve.

Több midi input nem lévén (alul zölddel vannak jelölve) nézzük az audió sávokat (fekete jelölés alul). Ebből az első a 39-es Lead Vocal sáv, az énekhez. Ezen 2 insert van felül, az egyik a Vocal Reverb buszra megy (valójában visszhang) a másik a Vocal Chorus buszra, amin egy többszöröző effekt van a refrének megvastagítása miatt (nem igazán chorus de olyasmi). Így nem kellett valódi vokálsávot készíteni, emiatt a többi éneksáv üres maradhatott. A duplázó effektnek van saját hangerőgörbéje (automatizációja), így csak a referének alatt hallatszik. A kísérő gitárok 4 sávon lettek rögzítve, az egyik egyszerre 2 sávon, a másik is, de gitáronként két különböző erősítő beállítással. Ezeken nincs semmi szoftveres effekt, mert elve effektezve lettek audióban felvéve (Boss GT8-ról SPDIF kimenetről vezetékkel). Track 41, 42, 44, 45 a négy kíséret sáv. A 46-os sávra van felvéve a gitárszóló, ez megy a "Guitar Reverb" effekt buszra is egy insert-el. A többi sávon nincs semmi ezekben a példákban, de tervezek olyan példát felvenni, amin van többféle beállítás és tiszta gitárhangzás is.

Az Audio inputok után meglehetősen sok busz-sáv került felhasználásra, amiből 15 tényleg befolyásolja a végeredményt is, itt tehát kevés az üres vagy fölösleges sáv. Leginkább ezen vannak effektek nem magukon az audió sávokon.

Az egyik legbonyolultabb feladat még sampler esetén is a dobsávok rendbetétele. A 20-as és a 24-es dobsáv egy Cymbals nevű buszra kerül úgy, hogy a Cymbals buszon egy 5 sávos kompresszorral ki lettek szűrve az Overhead mikrofonok hangjából a dobok. Lehet ezt magán az Overhead sávon jobb lett volna megoldani, de így sem rossz, mert a cineket nem igazán befolyásolja a szűrés, és a cineket lehetett volna egyenesen az "All Drums" buszra vezetni, így megkerülnék a kompresszort ami végülis csak az overhead miatt kell. A 2-es buszon a 25-ös és 26-os sáv van összefogva, ez a pergő és a lábdob, mint a 2 legfontosabb (leghangosabb) eleme a dobolásnak. A Snare & Kick buszon hangszínállító és kompresszor van. A 3-as buszra a Tam-ok vannak összegyűjtve a 21-22-23-as sávokról.

A 4. busz egy olyan sáv, ahol a dobsampler hangjait összegyűjtő buszokat egyesítem, vagyis a Cymbals és a Snare & Kick buszok jönnek ide egy kis közös hangerőállításra és effektezésre. Mivel a Tam-oknak ezekre az effektekre nincs szüksége, ezt a buszt megkerülve küldtem végül az All Midi buszra (amire végül az All Drums busz is megy) így a tamokat nem lehet a többivel egyidőben hangerőállítani, de nem baj.

Az 5-ös és 6-os buszok a kísérőgitárokat gyűjtik össze jobbra illetve balra, ezeken nincs sok teendő csak a hangerők szabályozása, illetve 1-1 insert van ezekről a Guitar Reverb buszra, azért, hogy a két oldalon más beállításokkal szólaljon meg a reverb effekt. Ez a két busz a 7. "All Riff" buszon egyesül, itt kapnak közösen effekteket és közös hangerőállítási lehetőséget. Ezen a buszon van egy hangerő és panoráma görbe is a gitárszólók alatt szükséges változásokhoz. Az "All Riff" busz az "All Guitars" nevű buszon "találkozik" a többi gitárral, ez esetben csak a 46-os számú szólógitár sávval, de itt lenne egybe olvasztva a tiszta hangú gitársávokkal is ha lenne ilyen. Itt nincsenek már efffektek és insertek, csak a közös hangerőállítás a cél.

10-13-ig 4 db effekt busz következik. Reverb a gitárnak és a doboknak, valamint chorus és reverb (valójában delay) effektbuszok az éneknek. A Vocal Chorus buszon van hangerő görbe is, hogy csak a refréneken lehessen hallani. Végül a 14-es buszon össze lettek gyűjtve a midi hangszerek (dobsávok és a basszusgitár) a 15-ös buszon pedig az összes audió felvétel szólal meg egyben. Ezeken a buszokon nincs semmi különös, csak a közös hangerőállítás a cél. Végül az egész megy a Master buszra, ami effektezés szempontjából az egyik legfontosabb állomás, de erről és általában az effektezésről majd a következőkben írok.

2010. április 29., csütörtök

A hangsávok effektjei

A későbbi bejegyzésekben írok majd egyenként és részletesen a hangsávok effektezéséről, most egyelőre legyen itt egy képgaléria a sávokon és buszokon alkalmazott effektekről illetve az egész mixerről. Lehet látni a képeken leírás nélkül is melyik mire lett alkalmazva, a mixer képén pedig látszódnak az insertek, a hangerők, panoráma beállítások.